zöldáramlat

Energetikai klaszterek hatékonysága a visegrádi régióban

címmel nemzetközi konferenciát rendez a MIK Magyar Innovációs Klasztermenedzsment Kft.,
mely a 2015 januárja óta tartó nemzetközi V4, 21420112 Effectiveness of the energy clusters in the Visegrad region című projektjének záróeseménye is egyben.

2479254

Időpont:
2016. március 23. (szerda), 9:00 óra

Helyszín:
Benczúr Hotel
1068 Budapest, Benczúr utca 35.

A konferencián a – cseh (Cluster Biogas), lengyel (Bioenergy for the Region Cluster) és szlovák (HIC Slovakia s.r.o.) – konzorciumi partnerek mellett iparági és szakpolitikai szakértők számolnak be az eredményekről, valamint a hazai és nemzetközi trendekről.

Többek között hallhatjuk

Keller Péter
(Nemzetgazdasági Minisztérium, Nemzetközi és Klaszter Osztály, főosztályvezető-helyettes),

Körmendy Gál
(Innovatív Klaszterek Országos Szövetsége, elnök)

Szaplonczay Orsolya
(NATUREEF, projektmenedzser)

gondolatait, ahogy iránymutatáshoz juthatunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzeti V4 ügyekért felelős képviselőjétől.

A program azon kívül, hogy betekintést enged a nemzetközi gyakorlatokba, lehetőséget teremt az iparági nemzetközi kapcsolatok építésére is.

A konferencia nyelve angol.

A rendezvény hivatalos programjának letöltése.

Képkivágás

Részvételi szándékát kérjük, legkésőbb 2016. március 21-ig jelezze!

A rendezvényen való részvétel díjmentes, viszont regisztrációhoz kötött és a MIK Magyar Innovációs Klasztermenedzsment Kft. hivatalos e-mail címéről érkező visszaigazolással együtt érvényes.